10,

Hetvenhetedik fejezet •Grace

+6 °C

„Nem fog többé átváltozni.”- hangzott a mondat újra, és újra a fejemben.
Remélem tényleg így lesz, és nem kell többé átszenvednem heteket nélküle. Most már hozzám tartozik örökkön örökké, és nem engedem hogy ez megváltozzon.
- Kész vagy már? – kérdezte az ajtóm túl oldalán szerelmem türelmetlenül.
- Máris.. már csak felsőt húzok és kint is vagyok! – válaszoltam, s kikaptam egy meleg, kötött pulcsit a szekrényemből.
- Na végre! – hangzott megkönnyebbült mondata, mikor kinyitottam az ajtót, az én hangom pedig inkább egyre zaklatottabb lett.
- Na nem! Ezt nem engedem! Gyere keresünk neked valami melegebb felsőt! Így nem engedem hogy ki menj! – ordítottam szinte hisztérikusam, s besurrantam apáék szobájába. – Parancsolj ez jó lesz! – vágtam hozzá apa legmelegebb pulcsiját, ami apukám elmondása szerint „Télen is nyár van benne”
Gyorsan felkapta magára, de látszott rajta hogy már venné is lefele.
- Meggyulladok ebben a melegben! – mondta kipirult arccal.
- Legalább nem fogsz kint fázni! – mosolyogtam, és már indultunk is.
Elég meleg volt télhez képest, de azért is rohantunk a kocsihoz… vagyis én rohantam, és őt húztam magam után, amin csak jóízűen nevetett.
- Mondtam már! Nem fogok átváltozni! – mondta hitetlenkedve, amikor betessékeltem a járműbe.
- Bármi megtörténhet! – förmedtem rá, majd elképesztő sebességgel, mikor bezártam utána az ajtót futottam a másik oldalra és bepattantam.
Út közben nem sokat beszélgettünk. Csak hallgattuk a rádiót, és közben néha elkezdtük énekelni a jól ismert nagyslágerek szövegeit, amin jót nevettünk.
Mikor odaértünk Megparancsoltam Samnek hogy várja meg míg én kiszállok, de mintha a falnak beszéltem volna. Amint leállítottam a motort ő kipattant a kocsiból, és elindult felém.
Félúton találkoztunk, hisz pont úgy parkoltam, hogy szembe legyek, és a jármű orránál megfogtuk egymás kezét és nyugodtan, szép lassan elindultunk a boltocska felé.
Ugyanaz a lányka is volt az eladó. Amikor meglátott óriási mosolyra húzódott a szája.
- Oh! Ti vagytok azok akiket úgy csodálok! – kiáltotta köszönés előtt.
Mi csak mosolyogva bólintottunk és lángoló szeretettel egymásra néztünk, amit a lányka elaléltan nézett végig.
- Jaj ez olyan szép! – suttogta szinte sikítva a csodálattól – Na de mit kértek? – kérdezte visszatérve a földre.
- Két forró csokit. – mondtam és ő már sürgölődött is.
Az az édes csoki illat és visszaemlékeztem arra az 1. itt töltött délutánra. Az eladó csajszi már akkor is oda volt értünk, és gondoltam megmutatom neki még egyszer ugyanazt a jelenetet. De nem csak miatta. Óriási vágyat éreztem azért hogy megcsókoljam. Figyeltem azokat a sárga szemeit, amik a lányt fürkészik míg készíti az italunkat, majd az ajkára meredtem, s erősebben megszorítottam a kezét.
Hirtelen történt minden. Közelebb húzott magához, és olyan hirtelen csókolt meg hogy mikor már vagy fél perce csókolóztunk, akkor jutott el az agyamig az, hogy a támadást elbuktam, és helyette ő tette meg. Hosszan csókolóztunk, szinte teljesen belefeledkeztünk a szerelmeskedésbe, majd Sam elmosolyodott a csók közben, amire fejemhez kaptam.
Tényleg! Mi egy boltban vagyunk. – jelentettem ki csak magamnak és mikor kinyitottam a szemem, nem csak az ő tekintetét vettem észre.
Kelletlenül elhúzódtam teljesen kipirulva.
- Na ez a ritka szerelem! – mondta a pultos lányka a nagy családnak.
A kicsi lányka az üveghez tapadt, ahol a sok inycsiklandó finomságot vette figyelembe. A két felnőtt pedig szorosabban fogták egymás kezét, s közben még mindig el voltak varázsolva tőlünk. Az eladó zavarta meg őket.
- Mit szeretnének? – kérdezte tőlük.
- Anya, Apa! Én olyat kérek! – mutogatott a kicsi hosszú, vörös hajú lányka egy finomságra az üveg túlsó oldaláról.
- Melyiket? – kérdezte az eladó kedvesen és lehajolt megnézni a kislány melyikre mutat, majd rögtön ki is vett egy nyuszi alakú süteményt, amit a kicsilány óriási mosollyal díjazott.
- Mi két hosszú kávét kérnénk 2 cukorral. – mondta a férfi, hisz a nő még mindig nem tért észhez.
- Máris hozom! – mondta, majd felénk fordult – Nektek pedig itt lesz a forró csoki. – mosolygott ránk. Megköszöntünk, fizettünk, és már indultunk is ki a hidegre.
- Nem fázol? – kérdeztem aggódva.
- Nem. Jól érzem magam. – mondta nyugodtam, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szeretlek! – nyögtem ki a semmiből, majd megcsókoltam újból.
Nem bírtam elszakadni tőle. Túlságosan is ragaszkodtam ahhoz hogy együtt legyünk. Nem akartam ennek a csóknak véget vetni. Mikor elhúztam magát mén utána megnem, nem hagytam hogy végett vessen ennek a gyönyörű pillanatnak és a kis gonosz belenevetett.
- Na! Most miért? – kérdeztem durcásan.
- Máskor is van alkalom! Örökké együtt leszek de ne vesztegessük az időt… bár bevallom ez a csók is nagyon finom volt. Na meg kihűl a csoki.
Az alsó ajkamba haraptam és fintorogtam ettől a ténytől.
- Igaz. – morogtam, s belekortyoltam a finomságba.