10,

Hetvenhetedik fejezet •Grace

+6 °C

„Nem fog többé átváltozni.”- hangzott a mondat újra, és újra a fejemben.
Remélem tényleg így lesz, és nem kell többé átszenvednem heteket nélküle. Most már hozzám tartozik örökkön örökké, és nem engedem hogy ez megváltozzon.
- Kész vagy már? – kérdezte az ajtóm túl oldalán szerelmem türelmetlenül.
- Máris.. már csak felsőt húzok és kint is vagyok! – válaszoltam, s kikaptam egy meleg, kötött pulcsit a szekrényemből.
- Na végre! – hangzott megkönnyebbült mondata, mikor kinyitottam az ajtót, az én hangom pedig inkább egyre zaklatottabb lett.
- Na nem! Ezt nem engedem! Gyere keresünk neked valami melegebb felsőt! Így nem engedem hogy ki menj! – ordítottam szinte hisztérikusam, s besurrantam apáék szobájába. – Parancsolj ez jó lesz! – vágtam hozzá apa legmelegebb pulcsiját, ami apukám elmondása szerint „Télen is nyár van benne”
Gyorsan felkapta magára, de látszott rajta hogy már venné is lefele.
- Meggyulladok ebben a melegben! – mondta kipirult arccal.
- Legalább nem fogsz kint fázni! – mosolyogtam, és már indultunk is.
Elég meleg volt télhez képest, de azért is rohantunk a kocsihoz… vagyis én rohantam, és őt húztam magam után, amin csak jóízűen nevetett.
- Mondtam már! Nem fogok átváltozni! – mondta hitetlenkedve, amikor betessékeltem a járműbe.
- Bármi megtörténhet! – förmedtem rá, majd elképesztő sebességgel, mikor bezártam utána az ajtót futottam a másik oldalra és bepattantam.
Út közben nem sokat beszélgettünk. Csak hallgattuk a rádiót, és közben néha elkezdtük énekelni a jól ismert nagyslágerek szövegeit, amin jót nevettünk.
Mikor odaértünk Megparancsoltam Samnek hogy várja meg míg én kiszállok, de mintha a falnak beszéltem volna. Amint leállítottam a motort ő kipattant a kocsiból, és elindult felém.
Félúton találkoztunk, hisz pont úgy parkoltam, hogy szembe legyek, és a jármű orránál megfogtuk egymás kezét és nyugodtan, szép lassan elindultunk a boltocska felé.
Ugyanaz a lányka is volt az eladó. Amikor meglátott óriási mosolyra húzódott a szája.
- Oh! Ti vagytok azok akiket úgy csodálok! – kiáltotta köszönés előtt.
Mi csak mosolyogva bólintottunk és lángoló szeretettel egymásra néztünk, amit a lányka elaléltan nézett végig.
- Jaj ez olyan szép! – suttogta szinte sikítva a csodálattól – Na de mit kértek? – kérdezte visszatérve a földre.
- Két forró csokit. – mondtam és ő már sürgölődött is.
Az az édes csoki illat és visszaemlékeztem arra az 1. itt töltött délutánra. Az eladó csajszi már akkor is oda volt értünk, és gondoltam megmutatom neki még egyszer ugyanazt a jelenetet. De nem csak miatta. Óriási vágyat éreztem azért hogy megcsókoljam. Figyeltem azokat a sárga szemeit, amik a lányt fürkészik míg készíti az italunkat, majd az ajkára meredtem, s erősebben megszorítottam a kezét.
Hirtelen történt minden. Közelebb húzott magához, és olyan hirtelen csókolt meg hogy mikor már vagy fél perce csókolóztunk, akkor jutott el az agyamig az, hogy a támadást elbuktam, és helyette ő tette meg. Hosszan csókolóztunk, szinte teljesen belefeledkeztünk a szerelmeskedésbe, majd Sam elmosolyodott a csók közben, amire fejemhez kaptam.
Tényleg! Mi egy boltban vagyunk. – jelentettem ki csak magamnak és mikor kinyitottam a szemem, nem csak az ő tekintetét vettem észre.
Kelletlenül elhúzódtam teljesen kipirulva.
- Na ez a ritka szerelem! – mondta a pultos lányka a nagy családnak.
A kicsi lányka az üveghez tapadt, ahol a sok inycsiklandó finomságot vette figyelembe. A két felnőtt pedig szorosabban fogták egymás kezét, s közben még mindig el voltak varázsolva tőlünk. Az eladó zavarta meg őket.
- Mit szeretnének? – kérdezte tőlük.
- Anya, Apa! Én olyat kérek! – mutogatott a kicsi hosszú, vörös hajú lányka egy finomságra az üveg túlsó oldaláról.
- Melyiket? – kérdezte az eladó kedvesen és lehajolt megnézni a kislány melyikre mutat, majd rögtön ki is vett egy nyuszi alakú süteményt, amit a kicsilány óriási mosollyal díjazott.
- Mi két hosszú kávét kérnénk 2 cukorral. – mondta a férfi, hisz a nő még mindig nem tért észhez.
- Máris hozom! – mondta, majd felénk fordult – Nektek pedig itt lesz a forró csoki. – mosolygott ránk. Megköszöntünk, fizettünk, és már indultunk is ki a hidegre.
- Nem fázol? – kérdeztem aggódva.
- Nem. Jól érzem magam. – mondta nyugodtam, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szeretlek! – nyögtem ki a semmiből, majd megcsókoltam újból.
Nem bírtam elszakadni tőle. Túlságosan is ragaszkodtam ahhoz hogy együtt legyünk. Nem akartam ennek a csóknak véget vetni. Mikor elhúztam magát mén utána megnem, nem hagytam hogy végett vessen ennek a gyönyörű pillanatnak és a kis gonosz belenevetett.
- Na! Most miért? – kérdeztem durcásan.
- Máskor is van alkalom! Örökké együtt leszek de ne vesztegessük az időt… bár bevallom ez a csók is nagyon finom volt. Na meg kihűl a csoki.
Az alsó ajkamba haraptam és fintorogtam ettől a ténytől.
- Igaz. – morogtam, s belekortyoltam a finomságba.

9,

Hetvenhatodik fejezet •Sam

+6 °C

Ma egészen szép időre ébredt a nap, ahhoz képest hogy tegnap milyen rideg időjárás volt, s hogy tél van.
- Nem megyünk el valamerre? – kérdeztem kedvesemtől, két falat tojásrántotta között.
Ő értetlenül rám nézett, majd ki az ablakon, aztán megint a szemeimet fürkészte.
- Mégis hova? – kérdezte kíváncsian és lelkesen.
- Mondjuk látogassuk meg azt a helyet, ahol azt a finom forró csokit vettük.
- Nem! – ellenkezett – Nem hagyom hogy átváltozz!!
- Nem változom! Többé már nem. – feleltem és érdeklődve tekintett felém. Nem tett fel kérdést ezért a ki nem mondott szavakra feleltem. – ma voltam kint, és nem éreztem azt hogy félnem kéne a hidegtől… - a villa megállt ajkai előtt, s csak döbbenten meredt rám.
Nem szólt egy szót sem. Csak megdermedt, mint egy szobor. Nem láttam semmit az arcán, hogy legalább tudnám mire gondol. Csak a döbbentség semmi más. Vajon ennek örül, vagy sem? Mire gondol most éppen?
- Te kint jártál? – kérdezte végre valami érzelmet mutatva.
- Igen…
- És mi van ha átváltozol?! Miért nem vártál meg engem? – fakadt ki dühösen. Mindenre számítottam csak erre nem – Mi van ha… nem akarlak elveszíteni! – egy könnycsepp legördült az arcán, s hirtelen iszonyú bűntudatot éreztem.
- Jaj bocsáss meg! Nem gondoltam hogy…
- Hogy mi?? Nem gondoltál arra hogy egyedül hagysz ha megtörténik? – két kezét arcára helyezte, s már zokogott.
Felpattantam rögtön, s mellé siettem. Megfogtam a vállát, de csak jobban összehúzódott.
Nem tudtam mit mondjak. Igaza volt, én erre nem gondoltam azt hittem örülni fog és tessék, az ellentétét produkáltam.
Szép lassan kibontakozott a fél ölelésemből, majd megfordult, letörölte a könnycseppjeit, s karjaimba bújt.
- Szóval többé nem kell félnem? – fújta a pólómba,s még kicsit hüppögve.
- Nem tudom. valószínű. – válaszoltam, s erősebben ölelt.
- Akkor menjünk egyet forró csokizni. – értett végül egyet, majd rám nézett, s az az ajkam közelebb húzta az övéhez.

8,

hetvenötödik fejezet •Grace

- 5 °C

Értetlenül néztem rá, ő pedig huncut mosollyal tekintett rám, majd szemforgatva én is elmosolyodtam s a piros kis folt a szemem alatt éreztem hogy egyre jobban megmutatkozik.
- És mit csináltatok ma? – kérdezte kíváncsiskodva.
Tudta hogy muszáj témát váltani, hisz a hangulat egyre rosszabbodott így feldobta valami vidámmal, hisz ő volt Rachel.
- Nos… - gondolkoztam el a mai napon, kerestem a megfelelő szót, viszont nem sok jutott eszembe, így kiböktem a rövid választ – Beszélgettünk.
- Igen azt gondolom hogy beszélgettetek, na de mi mást? – kérdezte.
Én Samre néztem, hátha van valami hozzáfűznivalója ehhez a kérdéshez de láttam rajta is azt az erős gondolkodást.
Rach továbbá várta türelmesen a választ, s kissé félve néztem felé.
- Értem… Akkor csak beszélgettetek… És miről? – kérdezte újra a megválaszolhatatlan kérdést, hisz egész nap csak a falkáról beszélgettünk, na meg ami történt vele az elmúlt hetekben.
Megint Szerelmemre néztem de ő már mesélte is az elejétől a végéig.
- A családomról beszélgettünk meg ahova mentem… tudod kissé megváltoztam mióta eljöttem szó nélkül, legalábbis azt hiszem, és remélem. Nem akarom megint elhagyni Gracet, és inkább eljöttem a családomtól hogy vele legyek… persze még fogok velük találkozni, csak elég érdekes lesz a helyzet azt hiszem. Talán amikor melegebb lesz akkor lesz alkalmam újra látni legalább a kis részét… Nagyon remélem. Szívesen bemutatnám a fal… család pár tagját Gracenak… Még úgy is csak képeket látott egy két rokonomról. – nézett rám mosolyogva, s viszonoztam mosolyát.
- Értem.. és hogy érted hogy megváltoztál? Én nem látok rajtad semmi változást… na meg nem is ismertelek nagyon. – hadarta végig, de itt ez a téma be is zárult.

7,

hetvennegyedik fejezet •Grace

- 5 °C

Még mindig csak meredtünk a két farkasra, úgy mint ők ránk. Fájdalmas volt Oliviára így nézni. Az az egykori barátnőm most vadállatként rohangál az erdőben, s máshogy nem is láthatom többet, talán csak tavasszal… Én is nagyon vágytam arra hogy újra karjaimba zárhassam barátnőmet, s újból halljam a nevetését,a fecsegését, s megint láthassam képeit.
Olyan szépek lennének most… A havas táj, a mancsnyomok a hóban… Még ha eddig nem is érdekelt nagyon ez a fénykép mániája, most hiányzik nagyon.
Éreztem hogy szerelmem izmai megfeszülnek. Szemébe néztem, s a fájdalom és az idegességtükröződött benne. Láttam rajta hogy nagyon vívódik. Nem ismerte fel azt a farkast. Tudom! Akkor máshogy reagálna …
Majd megjelent Beck is. A hatalmas fekete farkas is csatlakozott a bámuláshoz, de hamar véget vetett ennek. Társaira pillantott, ők meg rá és már fordultak is vissza.
Sam vágyakozva nézett utánuk, s még Beck utoljára visszapillantott ránk. Valami volt ebben a pillantásban. Sajnálat talán? Igen csak az lehetett. Oly szomorú volt pillantása, mintha most éppen a saját fiát hagyná sorsára, bár igaz… Beck így is tekintett Szerelmemre.
De ebben a pillantásban nem csak sajnálat, hanem várakozás is rejtőzött. Várt arra hogy fia kövesse, de feleslegesen. Sam meg se moccant,még ha nagy is volt a csábítás. Láttam hogy szívesen futna utánuk, de inkább itt maradt. Itt velem, mellettem, és remélem nem is fog elmenni többet, még ha ez nagy pofátlanság is tőllem, nem akarom ,hogy megint elmenjen.
Szorosabbra vettem ölelésem, s szemeimbe nézett meggyötörten, mégis szerelmesen.
Bár arcunk így is közel volt egymáshoz így, hogy a vállára támasztottam a fejem, még közebb húzott, s megcsókolt.
Forrón csókolt megint, s az az édes bizsergés elárasztotta egész testemet, a fejem búbjától a lábujjaimig. Gombóc nőtt a torkomban érezve csókjában a szomorúságot és önmagamat hibáztattam. Ha nem találkoztunk volna … Áh azt el se tudnám képzelni. Én élném tovább a szokásos napjaimat, ő pedig most futkározna az erdőben boldogan Shelbyvel.
De egymásra találtunk. Újra! És mostantól örökké.
Rachel megköszörülte a torkát, s ajkaink kettéváltak.
- Bocsánat! Örülök hogy újra boldogok vagytok … de neked Sam meg kéne magyaráznod pár dolgot!! – szólalt meg Rach már teljesen elfeledve a farkasokat. – Hol voltál eddig? Ha tudnád Grace mennyit szenvedett miattad… - nem fejezte be a mondatot, látta rajtam a bennem felgyülemlő haragot, s inkább abbahagyta.
- Tudom… Bocsánat… - hajtotta le fejét Sam s szemeit a padlóra szegezte – Tudod … ezekben a napokban én se voltam valami jó állapotban. Én sem bírtam ki nélküle … s mikor végre úgy állt a helyzet hogy újból láthatom… - nézett rám óriási mosollyal.
- OK! De hol voltál?
- Hirtelen el kellett utaznunk és… tudod a telefon nálunk nem divat, de most már biztos hogy veszek egyet.
Vesz egyet? Minek? Mindig velem lesz nem? Bár igaz … nem tarthtom örkké magam mellett … viszont tudni akarok minden lépéséről. Hogy mit csinál, hova megy, stb. . Nem fogom többé szem elől téveszteni … amikor ezt teszem mindig nagy hibát követek el.
Bár kell neki is szabadság… végtére is farkas nem?
- Hát Ajánlom!! Kérlek többé ne hagyd el! Olyan rosszul esett látni őt, ahogy elveszti élete legfontosabb emberét, s egyben a barátnőnket is. – hajtotta le fejét, s már nem tudtam rá haragudni. Tudom jól hogy aggódott értem, s egyben ő is eleget szenved Olivi miatt. Én csak rátettem egy lapáttal ahoz a sújhoz, amit barátnőnk elvesztése követett.
Sam csak bólintott, s bűnbánóan nézte tovább a padlót.
Karjába karoltam, s rámtekintett bűnbánóan.
Én kedvesen, mosolyogva néztem rá, s ő is elmosolyodott.
- Szóval ezért nem voltál suliban…

6,

hetvenharmadik fejezet •Sam

- 5 °C

Dühített hogy még életben van . Nem bírtam elviselni, hogy amióta csak farkasként él azt képzeli ő a falkavezér ... Back is többet törődik vele és rám se hederít.
Egy ideig csak álltunk a lépcső mellett, majd Grace elindult a mosogató felé feltörölni a vércseppeket a padlón .
-Ne segítsek?
-Nem kell köszi.- mosolygott vissza kedvesen, de a szemében látszott az értetlenség.
Aznap elég fura napunk volt. Grace az istenért se nyitotta volna ki az ablakot mikor véletlenül odaégette a kaját, de végül megtette, viszont az előtt felzavart a jó meleg szobájába.
Egy pár perc múlva ő is követett és csak egymás mellett feküdtünk addig, amíg meg nem szólalt a csengő.
Bizonyára Rachel volt. Felkecmeregtünk az ágyból és leszaladtunk ajtót nyitni.
-Hét ez nem igaz !! Nem tudtunk kimenni a suliból mert.....-a szeme elkerekült a szája tátva maradt - Sam?!-Rachel elkapta a fejét rólam és Gracere nézett, majd megint a sárga szememet fürkészte.
-Szia!-feleltem.
Grace és én csak mosolyogtunk rá míg végül felfogta hogy újra létezek. Bementünk Grace szobájába , és mind leültünk az ágyra .
-Milyen volt ma a suli? - kérdeztem incserkedve .
-Csodás...- válaszolta unott hangon.
-Képzelem.-mondta Grace- Na szóval mi történt ? Megint beragadt az ajtó a suliban?
-Nem ma reggel megcsinálták... Egy Farkas volt megint a suli előtt csak most más ... Isabellnek meg elment az esze ... olyan dührohamot kapott hogy jobb lett volna elviszik a diliházba.
- Milyen volt a farkas?- kérdeztem
- Félelmetes , de csak figyelt ... mintha azt várt volna valamit...
- Mármint milyen szeme volt, és milyen színe volt a bundájának?
- Hmm ... hát szürke volt és talán királykék szemszíne volt... - emlékezett vissza Rach
Éreztem hogy a vér kifut az arcomból. Szürke és királykék szemmel? Látnom kellett ... Nagyon remélem hogy csak egy elkóborolt farkas volt aki csak véletlenül tévedt oda.
-Valami baj van ?- kérdezte Rach a szememet fürkészve megint.
-Nem semmi... csak elgondolkoztam.
A kedvesem aggódva nézett rám.
-Na jó... Grace nem tudod mi van Oliviával ?? Rég nem hallottam felőle és a szülei sem veszik fel egy ideje telefont.
-Nem. Amióta nem jött suliba én sem hallottam felőle semmit.-egy lemondó sóhaj hagyta el a száját
-Kár. Már nagyon hiányzik.
-Igen nekem is.-gyászos csönd lett. Mintha meghalt volna úgy beszéltek róla.
-Remélem biztonságban van !!! Jó lenne ha hamar hazajönne és csapnénk egy csajos bulit. Még fényképezni is elmennék vele szívesen, csak jönne hamar haza.-mondta Rachel a csendet megtörve, de ez után még hosszabb hallgatás jött . Majd egy farkasüvöltésre lettünk figyelmesek. Mind kinéztünk az ablakon és láttunk egy aranybarna farkast minket figyelve. Megborzongtam a fehér havat látva Olivia körül. Majd egy másik farkas is feltűnt mellette.
-Jézusom!! Az a farkas !!!-Kiáltott fel Rach.
Az ablakhoz vánszorogtam és jobban szemügyre vettem. Új volt! Biztos!! Még sosem láttam. Remegni kezdtem az idegességtől. Megint megharaptak valakit. Ez nem lehet igaz!
A lányok is közelebb jöttek az ablakhoz. Grace átölelt, s rám nézett aggódó tekintetével. Rachel viszont csak a szürke farkast figyelte.
Egy kis ideig csak bámultuk a farkasokat és ők ugyanúgy minket. Az én fejemben csak az járt hogy ki lehet ... Ki az új áldozat? Ki az a szerencsétlen aki a mi sorsunkra jutott?
A kérdések csak gyűltek, de válaszokat nem kaptam. Talán ha közelebbről látnám akkor felismerném a szemét, de ki nem mehettem. Grace nem engedte volna és én sem akartam kockáztatni. Nem akartam megint átélni azt a kínt amit Grace nélkül éltem át.

5,

hetvenkettedik fejezet •Grace

- 5 °C

Igaza volt Samnek , viszont nem akartam megint szem elől téveszteni egy percre sem.
-És anyukád sem fog örülni a folytonos kimaradásnak.
-Elkérezkedtem !- mondtam fennhangon mintha valami dicséretre méltó dolgot tettem volna.
-Igen de minden nap nem teheted meg ezt, és a suliból sem lóghatsz sokat. Épp elég veszélyt jelent ránk Olivia.- Ettől a névtől megborzongtam. - az hogy nincs iskolában és hogy elszökött a szüleitől .. ez rendőrségi ügy lesz.- abbahagyta.Látta rajtam hogy nem esik jól erről beszélni.
A telefon megcsörrent. Az asztalhoz kászálódtam ahol csörgött és felvettem.
-Halló
-Grace !! Szia !! Nem hiszem el hogy mindíg akkor maradsz ki a suliból amikor nem kellene.Mi történt hogy megint kihagytál egy fontos napot ?- hadarta Rachel.
-Hosszú... Mi történt?
-Megint a farkasok.Most is a suli előtt volt egy.Ez már kezd nagyon nyugtalanító lenni! Olyan mintha te védelmeznéd a sulit tőlük. Csak akkor tűnnek fel amikor nem vagy itt. Ráadásul a biosztanár is megkergült. Egész órán arról hadobált ,hogy ne hagyjuk ,hogy megharapjanak mert veszélyes vírusokat meg egyéb más dolgot hordoznak. Már bocsánat de ki lenne olyan hülye hogy csak úgy odaadja magát egy farkasnak hogy egye meg ... - felnevettem annyira viccesen mondta el - ez nem vicces Grace !! Nagyon kikészítő beszédet tartott.
-Ok bocsánat.
-Na mind1, nemsokára csengetnek!! Suli után átugrok hozzátok és elmeséled azt a bizonyos hosszú történetet miért nem szándékoztál a suliban lenni.-a csengő hangja megszólalt- Megyek szia!
Letette mielőtt én is elköszönhettem volna.
Sam kérdő tekintettel nézett rám.
-Megint farkasok bóklásznak a suli előtt.
-Ezt nem mondhatod komolyan!
-De sajnos. Megint megharaptak volna valakit?
-Nem.Legalább is én nem tudok róla.-bosszús tekintete a padlóra szegeződött.Lehet hogy csak Jack játszadozik megint.
-Jack???
-Igen.
-De...de...ő nem... -nem tudtam folytatni a mondatot.
-A méreg csak az emberi lényét pusztította el.
A szemembe nézett. Mintha fájna neki hogy még mindig életben van.

4,

hetvenegyedik fejezet •Sam

- 5 °C

Mikor felkeltem Grace ágyában találtam magam , de ő sehol sem volt. Jó meleg volt a szobában mégis fáztam. Grace nélkül kihúnyt a fény az életemből ami meleget adott volna. Az órára néztem, 10 óra 30 percet mutatott.Halk csörömpölésre lettem figyelmes amit egy rövid káromkodás követett. Grace hangja volt. Felpattantam az ágyról és leviharoztam a konyhába. Grace a hüvelykujját kötözte be kötszerrel. A mosogató előtti padlón egy véres kés feküdt.
-Grace jól vagy? - kapcsoltam rögtön.
Felkapta a fejét. Láthatóan nem számította felbukkanásomra.
-Igen csak megvágtam az ujjam. Légyszíves ne ijesztgess !! A frászt hoztad rám.- förmedt rám.
-Bocsáss meg!! Nem akartalak megijeszteni.
Megrázta a fejét és elindult felém. Azt hittem csak meg akar ölelni de csókot adott. Megint hosszan csókoltuk egymást amíg Grace anyukája meg nem zavart ismét.
-Oh bocsánat!! Nem akarok zavarni csak csörömpölést hallottam.
-Semmi baj ! Csak elvágtam az ujjam.
-Jaj és ugye nincs semmi bajod ??
-Kutya bajom anya.- Grace rám nézett és kivillantotta fehér fogsorát.
-Jól van akkor rohanok vissza a felhőimhez.- és ezzel el is tűnt.
Mikor már úgy éreztük hallótávolságon kívül van megszólaltam.
-Nem kéne suliban lenned?
-Eszem ágában sincs itt hagyni egyedül.
-Nem lesz jó így hogy folyton miattam lógsz a suliból!
-De...
-Semmi de!- vágtam a szavába-Nem megyek el sehova!!Többé nem hagylak egyedül. Minden nap a parkolóban foglak várni.-könyörgő szemekkel nézett rám-Megígérem!