7,

hetvennegyedik fejezet •Grace

- 5 °C

Még mindig csak meredtünk a két farkasra, úgy mint ők ránk. Fájdalmas volt Oliviára így nézni. Az az egykori barátnőm most vadállatként rohangál az erdőben, s máshogy nem is láthatom többet, talán csak tavasszal… Én is nagyon vágytam arra hogy újra karjaimba zárhassam barátnőmet, s újból halljam a nevetését,a fecsegését, s megint láthassam képeit.
Olyan szépek lennének most… A havas táj, a mancsnyomok a hóban… Még ha eddig nem is érdekelt nagyon ez a fénykép mániája, most hiányzik nagyon.
Éreztem hogy szerelmem izmai megfeszülnek. Szemébe néztem, s a fájdalom és az idegességtükröződött benne. Láttam rajta hogy nagyon vívódik. Nem ismerte fel azt a farkast. Tudom! Akkor máshogy reagálna …
Majd megjelent Beck is. A hatalmas fekete farkas is csatlakozott a bámuláshoz, de hamar véget vetett ennek. Társaira pillantott, ők meg rá és már fordultak is vissza.
Sam vágyakozva nézett utánuk, s még Beck utoljára visszapillantott ránk. Valami volt ebben a pillantásban. Sajnálat talán? Igen csak az lehetett. Oly szomorú volt pillantása, mintha most éppen a saját fiát hagyná sorsára, bár igaz… Beck így is tekintett Szerelmemre.
De ebben a pillantásban nem csak sajnálat, hanem várakozás is rejtőzött. Várt arra hogy fia kövesse, de feleslegesen. Sam meg se moccant,még ha nagy is volt a csábítás. Láttam hogy szívesen futna utánuk, de inkább itt maradt. Itt velem, mellettem, és remélem nem is fog elmenni többet, még ha ez nagy pofátlanság is tőllem, nem akarom ,hogy megint elmenjen.
Szorosabbra vettem ölelésem, s szemeimbe nézett meggyötörten, mégis szerelmesen.
Bár arcunk így is közel volt egymáshoz így, hogy a vállára támasztottam a fejem, még közebb húzott, s megcsókolt.
Forrón csókolt megint, s az az édes bizsergés elárasztotta egész testemet, a fejem búbjától a lábujjaimig. Gombóc nőtt a torkomban érezve csókjában a szomorúságot és önmagamat hibáztattam. Ha nem találkoztunk volna … Áh azt el se tudnám képzelni. Én élném tovább a szokásos napjaimat, ő pedig most futkározna az erdőben boldogan Shelbyvel.
De egymásra találtunk. Újra! És mostantól örökké.
Rachel megköszörülte a torkát, s ajkaink kettéváltak.
- Bocsánat! Örülök hogy újra boldogok vagytok … de neked Sam meg kéne magyaráznod pár dolgot!! – szólalt meg Rach már teljesen elfeledve a farkasokat. – Hol voltál eddig? Ha tudnád Grace mennyit szenvedett miattad… - nem fejezte be a mondatot, látta rajtam a bennem felgyülemlő haragot, s inkább abbahagyta.
- Tudom… Bocsánat… - hajtotta le fejét Sam s szemeit a padlóra szegezte – Tudod … ezekben a napokban én se voltam valami jó állapotban. Én sem bírtam ki nélküle … s mikor végre úgy állt a helyzet hogy újból láthatom… - nézett rám óriási mosollyal.
- OK! De hol voltál?
- Hirtelen el kellett utaznunk és… tudod a telefon nálunk nem divat, de most már biztos hogy veszek egyet.
Vesz egyet? Minek? Mindig velem lesz nem? Bár igaz … nem tarthtom örkké magam mellett … viszont tudni akarok minden lépéséről. Hogy mit csinál, hova megy, stb. . Nem fogom többé szem elől téveszteni … amikor ezt teszem mindig nagy hibát követek el.
Bár kell neki is szabadság… végtére is farkas nem?
- Hát Ajánlom!! Kérlek többé ne hagyd el! Olyan rosszul esett látni őt, ahogy elveszti élete legfontosabb emberét, s egyben a barátnőnket is. – hajtotta le fejét, s már nem tudtam rá haragudni. Tudom jól hogy aggódott értem, s egyben ő is eleget szenved Olivi miatt. Én csak rátettem egy lapáttal ahoz a sújhoz, amit barátnőnk elvesztése követett.
Sam csak bólintott, s bűnbánóan nézte tovább a padlót.
Karjába karoltam, s rámtekintett bűnbánóan.
Én kedvesen, mosolyogva néztem rá, s ő is elmosolyodott.
- Szóval ezért nem voltál suliban…